#Csongrád megye









Így hangolnak Csongrádban a főellenfél Lázár János ellen
 

Így hangolnak Csongrádban a főellenfél Lázár János ellen

Márki-Zay Péter duplán összecsap DK-s ellenfelével az előválasztás előtt, miközben a főellenfél Lázár János szorgalmasan szalámizza a helyi ellenzéket. A másik csongrádi körzetben az a kérdés, hogy mit lehetne reagálni Toroczkai Lászlóra, aki már tűzparancsot követel a határon. A hvg.hu előválasztási riportsorozatában Csongrád-Csanád megye két választási körzetét járta végig, hogy kiderítse, hogyan hangolnak – most még – egymás ellen az ellenzéki jelöltek.

Szlavkovits Rita Szlavkovits Rita









Hódmezővásárhelyen 74 százalékkal nőtt a munkanélküliség
 

Hódmezővásárhelyen 74 százalékkal nőtt a munkanélküliség

Bár a nyilvános foglalkoztatási oldalon csak márciusi, járási szintű adatok érhetők el, Csongrád megyében két portál is hozzájuthatott áprilisi, településekre bontott adatokhoz is. Ezek szerint a megyében ötven százalékkal több lehet a munkanélküli, mint februárban, és Hódmezővásárhelyen ugrott meg legjelentősebben a számuk.

hvg.hu hvg.hu